Analóg kalandozások

Első tekercs FILM

Ősszel kaptam kölcsön egy utolsó generációs filmes Canont, mert ki akartam próbálni az analóg fotózást. Vettem bele Ilford Pan 100-as filmet. A világosi várnál lőttem el az első kockákat októberben, aztán Aradon folytattam. Az idő utána nem volt szép, néha elővettem, december végére elfogyott a 36 kocka. Felraktam a vázra egy 35 mm-es Takumart, a Helios M44-4-et, a Jupiter 11/A-t, a Canon EF 50/1.8-ast.

Ezt a tekercset még üzletben hívattam elő, de a jövőben szeretném magamnak hívni a fekete-fehér filmeket. Nem tetszett, hogy összekarcolták a negatívomat és cseppfoltot is találtam. Ezek a fotókon is látszanak, úgy gondolom, hogy ennél otthoni körülmények között is jobbat tudok összehozni kezdőként.

Izgalmas, hogy a végeredmény csak később derül ki, bár az élmény akkor lesz igazi, ha az egész folyamatot magam végzem el, a fotózástól a fotó elkészültéig. A komponálásnál jobban oda kell figyelni, nem lehet később korrigálni.

Második tekercs FILM

A Canonba ismét Ilfordot vettem. Közben egy ismerős írt, hogy az édesanyja fotós holmijait odaadná, hátha tudom használni. Kiderült, hogy egy Pentacon 6tl-ről van szó, amit már nézegettem, és eldöntöttem, hogy egyszer lesz ilyenem. Most, hogy így szembejött, lelkesebben kezdtem érdeklődni az analóg fotózás iránt. A váz javításra szorul, a második redőny nem fut le, az objektív poros, takarítani kell. Komáromi Domonkosnak fogom elküldeni postán, hogy hozza rendbe.

A Pentacon objektívjét, a Biometar 80/2.8-at fel lehet tenni adapterrel Canon gépekre. Szerencsére pont találtam egy eladó P6-EOS adaptert, ami meg is jött, ki is tudtam próbálni a Canon 1300D-n, és a filmes Canonra is felraktam. Utóbbinál az eredményre várni kell. A digitális gépen szép képet adott, annak ellenére, hogy csak a frontlencsét és a hátsó lencsét tudtam letakarítani, a belső poros részeket a szakemberre bízom.

Zenit

Apám régen Zenitet használt. A szériaszám alapján 1983-ban gyártották, Zenit 11-es gép, még szeléncellás fénymérője van. Vettem bele egy Kodak Color 200-as filmet, hogy kipróbáljam, működik-e a váz rendesen. Ezzel a vásárlással sikerült még egy helyet felvenni az „itt többet nem vásárolok” listára. A film 2017 augusztusában lejárt. Elhiszem, hogy nem pörög a készlet, de néha ránézhetnének, mi a helyzet, és a lejártakat adhatnák olcsóbban, persze kiemelve, hogy lejárt filmről van szó. Legközelebb neten szerzem be a filmet, amúgy is nagyobb a választék.

AnalógSzeged találkozó

Szeptemberben alakult egy Facebook csoport szegedi analóg fotósoknak. Igazán mostanában kezdtek aktívabbak lenni a tagok, volt egy találkozó is. Kicsit nehezen indult a beszélgetés, amit a bemutatkozó kör megoldott, előkerültek a fényképezőgépek. Pentax, Nikon, Canon, Zenit… Sajnos, fotót nem csináltam, nem a legjobb helyen sikerült ülnöm, legközelebb talán nagyobb helyünk lesz. Megbeszéltük, hogy ki mivel fotózik. Nemcsak én szeretnék magamnak hívni filmet, másnak is vannak ilyen tervei. Egyelőre olvasgatok róla, és újabban youtube videókat nézek.

A galériába szkennelt fotókat raktam, valamint a Biometarral készült képek közül néhányat.