Két hónap múlva vizsga! Pánik?

Elrepült a január, a február, a március és végül az április is. Igazán az április repült el, de a záróvizsgás tapasztalatokból kiindulva, mindig a vizsga előtti két hónap olyan, mintha két nap lett volna. Arra számítok, hogy holnap május lesz, holnapután már június.

Telnek a hónapok

 Január végétől már csak konzultálni és fotózni mehettünk a Lightfactoryba szerda délutánonként, oktatás már nem volt. Ezt én nem bántam, a tételsor kemény, idő kell rá, a szabad stúdióhasználat pedig jól jön. Szőke Jánosnál is jártam néhányszor, nagyon szeretem a stúdióját, hihetetlen praktikus.

Februárban és márciusban néhány nagyszerű modellen gyakorolhattam a fények beállítását, aztán a képszerkesztést, retust… Mindkettőben fejlődtem, persze elégedett sose leszek, mindig lesz valami új tanulnivaló, amit persze nem bánok, mert unatkozni nagyon nem szeretek.  Most ott tartok, hogy ezerrel tanulom az Affinty használatát. Hol videós oktatással, hol kísérletezéssel, olykor a kettőt ötvözve. Mindenesetre nagyon élvezem.

Kellékek vizsgára

Tételek… Az élet megkeserítői, helyette annyi minden mást lehetne csinálni, például takarítani, vagy az Affinityt nyúzni, esetleg kimenni fotózni. A és B tételsor van, a B tételsor művészettörténet, ez könnyen összeszedhető. Az A tételek az érdekesebbek, van benne fotótörténet, filmtörténet, analóg és digitális technika, meg némi jog is. Annak örülök, hogy a vizsgaremek, portfólió, gyakorlati napló kész van.

A vizsgaremek már őszre készen volt, mert a Vígmatróz kocsma életét dokumentáltam egy szezonon keresztül. Szerencsés a témaválasztásom, mert az izgalmas helyszín mellé járt kényelem, és bármikor szerezhettem kávét, sört vagy jégkrémet. Ha kitör a nyár rendesen, akkor a tételek  kidolgozását is ott folytatom.

A portfólióm ősz óta alakult, és rendesen meghízott. Minimum 50 képet kell leadni, most 65-nél tartok. A fotós táborokba a portfólió szempontjából is érdemes volt elmenni, mert három képet a DAFAT-os táborokban fotóztam. Nagy bánatomra a focis képek kilógnak az anyagból, hiába jók. Egy filmes kép azért belefért. Így is elég vegyes az anyag. Persze, ez az elvárás. A street fotótól a tájképig van mindenem, talán nem fog unalmasnak találni a vizsgabizottság. A technikai, kompozíciós problémák természetesen kizárva, mert alap, hogy nem adok oda rossz képet.

Pánikolok?

Még nem, még messze van a vizsga… Vagyis… tik-tak-tik-tak…

Tik-tak-tik-tak